BARTÓK A magyar népzene és az új magyar zene kapcsolatáról:

„… a mi esetünkben nemcsak arról volt szó, hogy egyes melódiákat megszerezzünk s a maguk egészében vagy részleteiben műveinkbe beépítsük és hagyományos eljárással feldolgozzuk…. A mi dolgunk az volt, hogy megérezzük ennek a mindeddig ismeretlen zenének szellemét és ebből a szavakban nehezen kifejezhető szellemből kiindulva teremtsünk zenei stílust…Hogy a mai magyar magasabb műzenének sajátos stílusjegyei vannak, ezt többek között a kelet parasztzenéjének köszönheti. S éppen ez a sajátossága irányította rá a külföld figyelmét…”

Sokszor volt az élő népi, nemzeti, zene a nyugati klasszikus zene ihletője. Kevés zeneszerző számára volt azonban a paraszti zene és tánc olyan meghatározó, mint Bartók Béla számára. Bartók a jelentős népzene kutató legintenzívebb helyszíni gyűjtő és kutató időszakában csaknem 10 000 dalt jegyzett le. Egyszer úgy jellemezte ezt az időszakot, hogy „ez volt életem legboldogabb korszaka”.

Bartók és Kodály gyűjtő kutatómunkája előtt a „magyar” zene fogalmán azt a zenét értették, amelyet cigányzenekarok játszottak éttermekben és kávéházakban. Brahms jól ismert Magyar táncai cigány dallamokon alapulnak. Haydn-re, Weberre, Schubertre és Lisztre hasonló módon hatott a zenetudósok által ma „style hongrois”-nak nevezett zene. Ezzel szemben a Bartók és Kodály által a forrásoknál megtalált népi zene soha nem jutott el Budapestre és Bécsbe. Bartók a következőket írta: „Az úgynevezett kultúrált városi körökben a népzene hihetetlenül gazdag kincse teljesen ismeretlen volt. Még csak nem is sejtette senki, hogy ez a fajta zene létezik” Később pedig így írt: „A népzene szabadon él a nép körében. Ha a zeneszerző átengedi magát az élő népzene okozta hatásainak és műveiben tükrözni tudja benyomásait, akkor megörökített egy darabot az életből.”

Bartók nemcsak felismerte a paraszti zene jelentőségét, hanem a közvetlen helyszíni megfigyelést is igen fontosnak tartotta: „…az a tény, hogy a gyűjtést magunknak kellett végeznünk, s hogy a melódiaanyaggal nem írott, vagy nyomtatott gyűjteményekben ismerkedtünk meg, elhatározóan fontos lett számunkra. Az írott, vagy nyomtatott gyűjtemények melódiái általában holt anyagnak tekinthetők. De ezek alapján behatolni magának a népzenének igazi, lüktető életébe, lehetetlenség. Aki valóban át akarja érezni ennek a zenének eleven életét, annak, hogy úgy mondjam, át kell azt élnie és ezt csak a parasztokkal való közvetlen érintkezés útján érheti el.”

Ez a hangverseny ritka lehetőséget nyújt arra, hogy meghallgassuk ugyanazt, amit Bartók hallott, amit ő maga vett fel egyszerű fonográfjára és ahogy azt a Muzsikás együttes újraalkotta. A Muzsikás együttes zenészei, akik a 70-es évek „Táncház” mozgalmából nőttek ki, maguk is gyűjtöttek Magyarország eldugott vidékein. Népi vonós-, ütő- és fúvós hangszereiken, Sebestyén Márta közreműködésével olyan zenét kínálnak a közönségnek, amely ugyanúgy különbözik a kávéházi változatoktól, mint Bartók zenéje Brahms és Liszt táncaitól, rapszódiáitól.

Egy híres 1931-ben írt tanulmányban Bartók meghatározta a népdal-feldolgozás különböző szintjeit, amely azzal az egyszerű gyakorlattal kezdődik, hogy kísérettel látják el, majd előjátékot és utójátékot adnak hozzá, mint azokban a népdal-feldolgozásokban, amelyeket ő és Kodály írt. Mennyire áll közel mondjuk a jól ismert Bartók Román táncok (1915) a forrásokhoz? A mű „Pe loc” tételében a zongora adja vissza csodálatosan a fonográf gyűjtésben szereplő furulya- játékot, míg Éri Péter előadásában népi fúvós-hangszeren, a kavalon hallható az eredeti dallam. Éri „dünnyögő” előadásmódot alkalmaz, vagyis miközben fújja a hangszert, énekel is. Ez olyan földszagú, zümmögő rezonanciát kelt, amit zongorával nem lehet utánozni. Bartók eredeti zongorára írt változata hűen követi a dallamot, de (a Muzsikástól eltérően) ő atmoszferikus duda-basszus kíséretet írt alá, amelyet a pedál elken. A vonós átiratban, amelyet a Bartók vonósnégyes ad elő, a csellón kettősfogással reprodukálják a duda effektust.

A Muzsikás változata az első Román táncból, a „Joc cu bata” botos tánc, egy 1912-es helyszíni Bartók felvételen alapul. A Bartók által komponált változat kevésbé stilizált. A lüktető kíséret viszonylagos harmóniai kifinomultságot igényel. (Bartók előadásában 1920-ban felvétel készült erről a táncról, amelyen olyan díszítések hallhatók, amelyek az általa írott változatban nem szerepelnek, a Muzsikás együttes azonban alkalmazza őket. Mind a hat Román táncban Bartók zongora stílusára jellemző, hogy a ritmus „parasztosan” szilárd, a kíséret hangos és hiányzik belőle minden szentimentalizmus.

Az eredeti gyűjtésektől a feldolgozást tekintve még távolabb áll az 1928-as vonósnégyes, amely a „modern” Bartók műve. Milyen kapcsolat fedezhető fel ezzel az egyedülálló kamarazenei darabbal, amely tulajdonképpen szakít a hagyományos tonalitással és a paraszti színezettel, amelyet Bartók úgy imádott? Erre nincs egyszerű válasz (de hisz Bartókkal kapcsolatban semmi nem egyszerű).

Közelebbről nézve tehát, Bartók csodálata a paraszti élet iránt nem zárta ki eleve az idealizálást. Úgy kezdte etnológiai kutatásait, mint egy romantikus hazafi, aki megveti a városi „frivolságot” és a modern kapitalizmust. Gyűlölte a városi zajokat. Csodálta a parasztokat, amiért oly szerves kapcsolatban voltak a természettel, az érzésekkel, s azok kifejezésével. Bartók, aki különös, visszahúzódó, körülményes ember volt, nem nagyon tudott részt venni a parasztok közösségi életében. A távoli vidékeken inkább a visszavonultságot élte meg, a természettel létrejövő összhangot.

„A valódi emberi érzelmek" olyan érzelmeket jelentettek, amelyeket nem finomítottak a városi normák szerint. A paraszti zene stilisztikailag is valami tiszta, igaz dolog volt: „Impulzív módon alkotta meg egy emberi közösség, amely nem volt iskolázott.

Bartók zenéjének népi gyökerei soha nem tűnnek úgy, mintha a városi kifinomultságok denaturálták volna. Az intellektuális egyensúlyt a rusztikus energiák soha nem károsítják.

Bartók Negyedik Vonósnégyesének hangjai a „magasztos érzelmek” helyett vad intenzitással szállják meg a koncert-termet.

„A vonósnégyes első tételében következetes polifon szólamvezetést valósít meg. Kemény, olykor éles hangzás jellemzi e tételt. A forma a klasszikus szonáta-elvet követi. A második tétel fantasztikus scherzo; lidércek táncának vagy egyéb, titokzatos, látomásszerű természet-élmény kifejezésének vélhetjük. Az efféle hangvételnek egy teljes tételre kiterjedő alkalmazása Berg Lírai szvitjében jelent meg először, abban a kompozícióban, amely Bartóknak más tekintetben is ösztönzést adott. Ezúttal a Lírai szvit Allegro misterioso feliratú 3. tételére gondolunk, erre a valóban titokzatos színekben villódzó, tökéletes szimmetriájú zenei képre. A harmadik tétel éjszaka-zene, amelynek eliramló zörejeffektusai között megrendítő deklamáció hangzik fel. A negyedik tétel – a szimmetria-elv értelmében a második pendantja – ismét scherzo-zene, jellegzetességét a pizzicato játékmód kölcsönzi. A zárótétel ennek megfelelően az első tételre ad választ, szélesen felrakott, energikus akkordjaival és lapidáris, „barbár” dallamvilágával. A befejező két ütem pontos megfelelője az első tételt záró két ütemnek.”

Pándi Mariann

Programunkban Bartók 44 hegedű duójából is szerepel három. Érdekessége, hogy az egyik szólamot a Bartók vonósnégyes hegedűse, a másikat a Muzsikás népi hegedűse játssza. Majd felhangzik a 32. duó népzenei forrása is.

Sebestyén Márta a koncerten Bartók illetve Kodály álta gyűjtött népdalokat ad elő, olyanokat is amelyek egy-egy mű témájaként lettek ismertek (pl. Marosszéki táncok, Bánkódás c. hegedű-duó). Különlegesség a műsorban elhangzó dudautánzás énekhangon és a „Szép fejér pakulár” balldája.