A Bartók Vonósnégyes és a Muzsikás együttes közös hangversenye Bartók és Kodály gyűjtő kutatómunkája előtt a „magyar” zene fogalmán azt a zenét értették, amelyet cigányzenekarok játszottak éttermekben és kávéházakban. Brahms jól ismert Magyar táncai cigány dallamokon alapulnak. Haydn-re, Weberre, Schubertre és Lisztre hasonló módon hatott a zenetudósok által ma „style hongrois”-nak nevezett zene. Ezzel szemben a Bartók és Kodály által a forrásoknál megtalált népi zene soha nem jutott el Budapestre és Bécsbe. Bartók a következőket írta: „Az úgynevezett kultúrált városi körökben a népzene hihetetlenül gazdag kincse teljesen ismeretlen volt. Még csak nem is sejtette senki, hogy ez a fajta zene létezik” Később pedig így írt: „A népzene szabadon él a nép körében. Ha a zeneszerző átengedi magát az élő népzene okozta hatásainak és műveiben tükrözni tudja benyomásait, akkor megörökített egy darabot az életből.” Bartók nemcsak felismerte a paraszti zene jelentőségét, hanem a közvetlen helyszíni megfigyelést is igen fontosnak tartotta: „…az a tény, hogy a gyűjtést magunknak kellett végeznünk, s hogy a melódiaanyaggal nem írott, vagy nyomtatott gyűjteményekben ismerkedtünk meg, elhatározóan fontos lett számunkra. Az írott, vagy nyomtatott gyűjtemények melódiái általában holt anyagnak tekinthetők. De ezek alapján behatolni magának a népzenének igazi, lüktető életébe, lehetetlenség. Aki valóban át akarja érezni ennek a zenének eleven életét, annak, hogy úgy mondjam, át kell azt élnie és ezt csak a parasztokkal való közvetlen érintkezés útján érheti el.” Ez a hangverseny ritka lehetőséget nyújt arra, hogy meghallgassuk ugyanazt, amit Bartók hallott, amit ő maga vett fel egyszerű fonográfjára és ahogy azt a Muzsikás együttes újraalkotta. A Muzsikás együttes zenészei, akik a 70-es évek „Táncház” mozgalmából nőttek ki, maguk is gyűjtöttek Magyarország eldugott vidékein. Népi vonós-, ütő- és fúvós hangszereiken olyan zenét kínálnak a közönségnek, amely ugyanúgy különbözik a kávéházi változatoktól, mint Bartók zenéje Brahms és Liszt táncaitól, rapszódiáitól. Egy híres 1931-ben írt tanulmányban Bartók meghatározta a népdal-feldolgozás különböző szintjeit, amely azzal az egyszerű gyakorlattal kezdődik, hogy kísérettel látják el, majd előjátékot és utójátékot adnak hozzá, mint azokban a népdal-feldolgozásokban, amelyeket ő és Kodály írt. Mennyire áll közel mondjuk a jól ismert Bartók Román táncok (1915) a forrásokhoz? A mű „Pe loc” tételében a hegedű adja vissza csodálatosan a fonográf gyűjtésben szereplő furulya- játékot, míg Éri Péter előadásában népi fúvós-hangszeren, a kavalon hallható az eredeti dallam. Éri „dünnyögő” előadásmódot alkalmaz, vagyis miközben fújja a hangszert, énekel is. Ez olyan földszagú, zümmögő rezonanciát kelt, amit zongorával nem lehet utánozni. Bartók eredeti zongorára írt változata hűen követi a dallamot, de (a Muzsikástól eltérően) ő atmoszferikus duda-basszus kíséretet írt alá, amelyet a pedál elken. A vonós átiratban, amelyet a Bartók vonósnégyes ad elő, a csellón kettősfogással reprodukálják a duda effektust. A Muzsikás változata az első Román táncból, a „Joc cu bata” botos tánc, egy 1912-es helyszíni Bartók felvételen alapul. A Bartók által komponált változat kevésbé stilizált. A lüktető kíséret viszonylagos harmóniai kifinomultságot igényel. (Bartók előadásában 1920-ban felvétel készült erről a táncról, amelyen olyan díszítések hallhatók, amelyek az általa írott változatban nem szerepelnek, a Muzsikás együttes azonban alkalmazza őket. Mind a hat Román táncban Bartók zongora stílusára jellemző, hogy a ritmus „parasztosan” szilárd, a kíséret hangos és hiányzik belőle minden szentimentalizmus. Az eredeti gyűjtésektől a feldolgozást tekintve még távolabb áll az 1928-ban írt 4. vonósnégyes, amely a „modern” Bartók műve. Milyen kapcsolat fedezhető fel ezzel az egyedülálló kamarazenei darabbal, amely tulajdonképpen szakít a hagyományos tonalitással és a paraszti színezettel, amelyet Bartók úgy imádott? Erre nincs egyszerű válasz (de hisz Bartókkal kapcsolatban semmi nem egyszerű). Közelebbről nézve tehát, Bartók csodálata a paraszti élet iránt nem zárta ki eleve az idealizálást. Úgy kezdte etnológiai kutatásait, mint egy romantikus hazafi, aki megveti a városi „frivolságot” és a modern kapitalizmust. Gyűlölte a városi zajokat. Csodálta a parasztokat, amiért oly szerves kapcsolatban voltak a természettel, az érzésekkel, s azok kifejezésével. Bartók, aki különös, visszahúzódó, körülményes ember volt, nem nagyon tudott részt venni a parasztok közösségi életében. A távoli vidékeken inkább a visszavonultságot élte meg, a természettel létrejövő összhangot. „A valódi emberi érzelmek" olyan érzelmeket jelentettek, amelyeket nem finomítottak a városi normák szerint. A paraszti zene stilisztikailag is valami tiszta, igaz dolog volt: „Impulzív” módon alkotta meg egy emberi közösség, amely nem volt iskolázott. Bartók zenéjének népi gyökerei soha nem tűnnek úgy, mintha a városi kifinomultságok denaturálták volna. Az intellektuális egyensúlyt a rusztikus energiák soha nem károsítják. Bartók 4. Vonósnégyesének hangjai a „magasztos érzelmek” helyett vad intenzitással szállják meg a koncert-termet. Programunkban Bartók 44 hegedű duójából is szerepel három. Érdekessége, hogy az egyik szólamot a Bartók vonósnégyes hegedűse, a másikat a Muzsikás népi hegedűse játssza. Majd felhangzik a 32. duó népzenei forrása is. vissza |