<1> <2> <3> <4> <5>

Muzsikás és barátai
"Allegro Barbaro" - Bartók

2015. március 15. délelőtt 11

Vendég:
Fülei Balázs (zongora)
Farkas Zoltán - Tóth Ildikó (tánc)

10 éves a MÜPA, ennek megünneplésére két napos rendezvény lesz, ahol a Muzsikás koncert 15-én 11-kor lesz a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Muzsikás ott volt az alapkő letételén tartott ünnepségen, akkor is az Allegro Barbaro szólalt meg - nézenével körülvéve. Most a ragyogóan tehetséges fiatal zongotaművész, Fülei Balázs a vendég.


Jegyek elővételben:
mupa.hu
vagy a szokásos jegypénztárakban

A Takács vonósnégyes és a Muzsikás közös koncertje
"QUARTETTO" - Bartók és a népzene

2015. február 12. fél 8

Vendég:
Petrás Mária (ének)

Igen, ez az a produkció, amely óriási sikert aratott az Amerikai Egyesült Államok és Európa patinás koncerthelyszínein, többek között a New York-i Carnegie Hallban is.
Végre itthon is megcsinálhattuk, Köszönjük a MÜPA-nak és mindenkinek, aki ott volt! Aki nem tudott eljönni, hamarosan láthatja a koncertet a Duna tv-ben.

Muzsikás Karácsonyi Koncert a MÜPÁ-ban!

2014. december 28. - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vendég volt:

Petrás Mária (ének)
Farkas Zoltán és Tóth Ildikó (tánc)
Közgáz Corvinus Néptáncegyüttes
és
Vaszi Levente (A Felszállott a páva közönségdíjasa, Gyimes)

tovább...
Mindenkinek nagyon köszönjük, hogy eljöttek és meghallgattak minket, jövőre újra lesz Muzsikás karácsonyi koncert!

Muzsikás és a Szent Efrém Férfikar a Zeneakadémián

2014. május 27. - Nagyterem

Vezényel:

Bubnó Tamás


Vendég:

Petrás Mária (ének)

Mindenkit várunk sok szeretettel!
Jegyek elővételben:
jegy.hu
vagy a Zeneakadémia jegypénztárában

tovább...

Muzsikás Japánban

La Folle Journée komolyzenei fesztivál
Tokio, Niigata és Kanazawa
2014. április 25 - május 6.

Hét év után újra meghívást kapott a Muzsikás a világ egyik legnagyobb szabású komolyzenei fesztiváljára, a La Folle Journée Fesztiválra Japánba, idén már Tokión kívül Niigata és Kanazawa városokba is. A 12 fellépésből álló sorozatban az együttes szerepelt a Niigata-i és a Tokiói megnyitó ünnepségen, a Tokyo Intarnational Forum két legnagyobb (1500 és 5 ezer fős) hangversenyteremében, hagyományos japán kabuki-színházban és szabadtéri színpadokon is. A Muzsikással interjút készített az NHK közszolgálati televíziós csatora és meghívást kaptak az NHK egy órás élő rádióadásába. A fesztivál programján túl tartottak egy táncházat a magyar táncokat szerető és jól ismerő japán táncosoknak és megtapasztaltak egy igen erős földrengést.

Muzsikás Karácsonyi Koncert a MÜPÁ-ban!

2013. december 28. - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vendég:

Petrás Mária (ének)
Farkas Zoltán és Tóth Ildikó (tánc)
Közgáz Corvinus Néptáncegyüttes
Pro Musica Leánykar, vezényel: Szabó Dénes


Mindenkit várunk sok szeretettel!
Jegyek elővételben:
szinhazjegy.hu, jegy.hu
vagy a MÜPA jegypénztárában

tovább...

A Muzsikás a Héttorony Fesztiválon

Kolozsvár - 2013. november 17. - Törökvágási református templom
12.00 – Kós Károlyra emlékezünk; koszorúzás Sztánán, a felújított Varjúvárban
17.30 – Kiállítás: Vándorokból Mesterek. Megnyitja: Müller Csaba
19.00 – Koncert: 40 éves a Muzsikás

Vendég:

Petrás Mária (ének)


Muzsikás koncert Bukarestben!

A Balassi Intézet és a Külügyminisztérium támogatásával
Szeptermber 24-én, a Bukaresti Rádió Hangversenytermében ad koncertet a Muzsikás.

Vendégek:

Farkas Zoltán-Tóth Ildikó (dob, gardon, tánc)


Felejthetetlen volt a hangulat!

A Muzsikás megköszöni mindenkinek, aki ellátogatott augusztus 27-án este a Dohány utcai zsinagógába a Zsidó Nyári Fesztivál keretében adott koncertjére.
A koncert helye, a rendkívüli akusztika, a nagyszerű közönség nagy élményt jelentett az együttes tagjainak és vendégeinek
A koncert címe ésegyben témája ez volt

Utak és Gyökerek
Magyar zsidó népzene - Bartók és a népzene

Vendégek voltak:
Alexander Balanescu (hegedű, UK)
Herczku Ágnes (ének)
Farkas Zoltán-Tóth Ildikó (dob, gardon, tánc)


A Muzsikás a Sziget Fesztiválon nulladik napján, augusztus 6-án ünnepelte a 40. születésnapját egy nagyszabású koncerten.
A "Muzsikás 40" vendégei voltak:
Alexander Balanescu (hegedű, UK)
Woven Hand (USA)
Jandó Jenő (zongora)
Amadinda Ütősegyüttes(Polinéz hangszerek)
Petrás Mária (Moldva, ének)
Farkas Zoltán-Tóth Ildikó (tánc, koreográfia)
Corvinus Táncegyüttes(tánc)
Lukács Miklós (cimbalom)
Gereben Együttes (citerák)
Palatkai Banda (hagyományos népzene, Erdély, Mezőség)
Zerkula Zenekar (hagyományos népzene, Erdély, Gyimes)

valamint sokan mások a Muzsikás népzenész barátai közül, dudások, tekerősök, töröksíposok, énekesek, kalotaszegi táncosok, Gyimesi táncosok, mezőségi énekes asszonyok
rendező: Káel Csaba
koreográfia: Farkas Zoltán
szerkesztette: Sipos Mihály
további információk: sziget.muzsikas
A koncertről készült U-Strem video megnézhető itt: Muzsikas'40


Korábbi hírek, események

2013. jun. 22.

Ludwigsburg, Schlossfestspiele: Bartók, Haydn, Muzsikás
Concert Ungarsc volt a címe annak a hangversenynek, amit a Muzsikás adott Németországban, a Ludwigsburgi Kastély-fesztiválon. Bartók és Ligeti művei mellett Haydn 60. szimfoniája is elhangzott, magyar népzenei kapcsolódásokkal. A szimfonikus műveket a Fesztivál nagyzenekara adta elő a rendkívüli zeneiségéről híres fiatal berlini karmester, André de Ridder vezényletével. A Muzsikás vendége volt Petrás Mária énekes és Balogh Kálmán cimbalom-művész. A hatalmas siker eredményeképp a Muzsikás meghívást kapott a következő fesztiválra is.
tovább...

2013. febr. 3.

Művészetek Palotája: Bartók Maraton
Bartók és a népzene címmel adott hangversenyt a Muzsikás a Bartók Maraton soraozat keretében a MÜPA Nemzeti Hangversenytermében. A koncertet a szaksajtó a sorozat legobb hangversenyei közőtt emlegette. Vendég volt Petrás Mária moldvai énekes, Jandó Jenő zongoraművész, valamint Farkas-Zoltán és Tóth Ildikó táncosok. A műsort Káel Csaba rendezte, ahol a zene mellett archiv fotok vetítése tette az eseményt még látványosabbá.

2012. febr. 20.

Teltházas koncert a Carnegie Hall-ban
Felállva ünnepelte a Muzsikást és vendégeit New Yorkban a világ egyik legnagyobb híró hangversenyterme a Carnegie Hall közönsége. A The Roots and Routes of Bartók koncertprogram vendége Petrás Mária Moldvai születésű énekes és a világhírű zongoraművész Schiff András volt. A koncertről elismerően írt a New York Times is.
Magyar nyelvű híradás:
MNO: A Carnegie Hallban játszik a Muzsikás

2012. jan. 22.

Egy gyönyörű angol városban: Bradford on Avon-ban járt a Muzsikás
Írigylésre méltóan gazdag a koncertkínálat ebben az angliai kisvárosban a Wiltshire Music Centre-ben. Élmény volt muzsikálni a rendkívül zeneértő közönségnek, akik közül valaki le is rajzolta a Muzsikást.
A Muzsikás Bradfordban (rajz)

2012. jan. 20.

Dijon Operaház - a Takács vonósnégyessel
Franciaországban, Dijonban vendégszereplet a Muzsikás. A Bartokiades zenei rendezvényen az operaházban mutatták be a Takács vonósnégyessel közös programjukat, mellyel az elmúlt években már számos hangversenyteremben arattak sikereket és szereztek újabb híveket a magyar népzenének.
Bartokiades

2011. dec. 19.

December 27: Karácsonyi koncert a MÜPA-ban

Sok szeretettel várjuk azokat, akik előre megváltották a belépőjegyüket. A többieknek áldott karácsonyt kíván a Muzsikás.

Művészetek Palotája: Muzsikás karácsony

2011. dec. 2.

Best of Muzsikás - lemezkritika a Songlines magazinban
A népzene-világzene legismertebb, legolvasottab és legjelentősebb magazinja Londonban jelenik meg. A decemberi számban elismerő kritika jelent meg a Muzsikás válogatás lemezéről, mely 52 napja van az első 100 lemez között az angliai Amazon internetes áruház best-seller listáján.

Titans of Hungarian folk....

2011. nov 17.

Best of Muzsikás - az első kritikák
Az eddig megjelenő kritikák (Guardian, Scotsman, List, Evening Standard) felsőfokon írnak a Muzsikás válogatás dupla-albumáról. Csak néhány ezek közül:
This splendid double CD brings together the best of Muzsikás’ recordings...
...melodically rich in the slower music and exhilarating in the fast dance stuff...
...Fantastic retrospective of the Hungarian folk group's career..

The LIST: rewiev of Muzsikás cd
The Gurdian: Fly Bird, Fly - rewiev

2011. nov 16.

Muzsikás a BBC-ben
A BBC 3-as, zenei csatornája hetek óta minden nap műsorára tűz a Fly bird, Fly azaz magyarul a Repülj madár néhány számot. November 18-án londoni idő szerint este 11-től egy 2 órás világzenei műsor középpontjába is a Muzsiklás került. A londoni Öszi Fesztiválon vendegszerepelt Muzsikás a fesztivált követő napon 5 órát töltött a BBC stúdiójában, és a zenei felvételek mellett beszélgetés, interjú is történt.
A World on 3 című műsor elhangzása után néhány napig még az internetről is letölthető ez a két óra. Magyar idő szerint 2011. november 18-án éjfélkor kezdődik a program.
BBC World on 3: Muzsikás Session
BBC Music: Muzsikás

2011. nov 15.

Csordapásztorok - A Muzsikás új karácsonyi albuma
A Muzsikás együttes új meglepetés karácsonyi albuma hamarosan már a boltokban. A Gryllusz Kft karácsonyi album sorozatának legfrissebb albumán többek között orgonamuzsika, karácsonyi kántálás, csávási református dícséret és persze népzene hallható.
A karácsonyi hangulathoz mindenkinak ajánljuk: magyar népi hagyomány és csodálatos Bach orgonamuzsika.
a Kaláka Zenebolt

2011. nov 13.

Hegyibeszéd: - Best of Muzsikás

Hegyi Zoltán szakujságíró, a Magyar Nemzet rovatvezetője nem hagyhatta szó (bocsánat, írás) nélkül azt a tényt, hogy az angliai best-seller listán megtalálta a Muzsikás albumát.
Írása itt olvalsható:
Hegyi Zoltán: Best of Muzsikás

2011. nov 7.

Fly Bird, Fly - The Very Best of Muzsikás
A londoni székhelyű Nascente lemezcég a Womex díj átadását követően megkereste a Muzsikást. Egy válogatás dupla-album kiadását és az egész világon való terjesztését ajánlották fel. Az általuk kiadott "Very Best of..." sorozatban eddig neves világsztároknak jelent meg albumuk.
Csaknem kétévi előkészítő munka után 2011. november 7-én megjelent az album, és mindjárt felkerült a világzene, népzene kategóriában az angliai best-seller listára.
A válogatást a neves zenei producer, szakíró, a Muzsikás és Sebestyén Márta korábbi lemezeinek kiadója, Joe Boyd vállalta. A lemezhez csatolt füzetecskében meg is indokolta, miért éppen ezekre a zenékre ezett a választás. A válogatás átfogja a Muzsikás közel négy évtizedét, benne olyan meghatározó zenésztársakkal, mint Csoóri Sándor vagy Sebestyén Márta.
Nagyon tanulságos és elgondolkodtató, hogy mekkora hatással tud lenni a magyar népzene olyanokra is, akik korábban teljesen más zenei világban éltek és alkottak.
Bár a lemez elsősorban a külföld számára készült, itthon is fontosnak tartjuk megjelenését, az angol cég és a Hangvető kiadó között megkezdődtek a tárgyalások.
Demon Music Group: The Very Best of Muzsikás

2011. okt. 23.

Muzsikás a londoni Őszi Fesztiválon

Londonban, az Ealingi városháza dísztermében vendégszerepelt a Muzsikás. A két hetes komolyzenei, színházi és filmfesztivál ezen napján Magyaroszág volt a középpontban, az 1956-os októberi forradalom miatti nemzeti ünnepre emlékezve. A forró hangulatú hangversenyt az tette még emlékezetesebbé, hogy a Nascente cég a hivatalos megjelenés előtt elhozta a Muzsikás válogatás albumát.
Másnap az együttest a BBC 3 stúdiójába várták, ahol felvételek, interjúk, beszélgetések történtek.

2011. jan 20.

"Roots and Wings" - A Muzsikás történet filmről
Tóth Klára írt hosszú és személyes írást a Muzsikás történet film kapcsán a Hungarian Rewiew kiadványban. Az írás angol nyelven itt olvasható:
Roots and Wings

2010. dec 7.

Muzsikás karácsony a MÜPA-ban december 20-án
A Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermében lesz a Muzsikás Karácsonyi hangversenye. A vendégeket eddig meglepetésként kezeltük, de megjelentek a Metro aluljárókban a plakátok, így elárulhatjuk a nevüket: Jandó Jenő, Petrás Mária, Kalotaszegről a Muszka táncos-pár valamint énekes asszonyok Erdélyből, Mezőségről, Buza faluból. Őket segíti Salamon Ferenc prímás.
Már csak néhány jegy kapható, de még talán érdemes vadászgatni a MŰPA honlapján:
jegyvásárlás
A hatalmas érdeklődésre tekintettel a rendezők tervezik az eddig lezárt karzatok megnyitását, erről tárgyalások folynak a Művészetek Palotájával, érdemes tehát visszatérni a jegyvásárlás oldalra.

2010. nov. 30.

Indonézában első díjat nyert a Muzsikás történet film
AKormányzati Portál Hírközpontjára is felkerült Tóth Péter Pál Muzsikás történet dokumentumfilmjének nemzetközi sikere:
Magyar sikerrel ért véget Indonézia nemzetközi filmfesztiválja Bali szigetén. A november végén 8. alkalommal megrendezett seregszemlén Tóth Péter Pál a világhírű együttesről készített Muzsikás történet című dokumentumfilmje a zsűri első díját nyerte el.
www.magyarorszg.hu: Filmdíjak Baliról és Soriából

2010. nov. 26.

Muzsikás a Royal Festival Hall-ban
Infernal Dance, "Ördögi Tánc" a címe annak a koncertsorozatnak, melyet 2011-ben szervez a Londoni Filharmonikusok zenekara. A húsz hangversenyből kettőt a Muzsikás ad, bemutatva a londoni Bartók-rajongó közönségnek a hagyományos népzenét, mely óriási hatással volt Bartók életére és munkásságára. Londonból egy film-stáb utazott Magyarországra, hogy lefilmezze a Muzsikást. A film egy részlete megjelent a Philharmonia London Orchestra honlapján és a Youtube-on is
Philharmonia London Orchestra: Infernal Dance
Philharmonia London Orchestra: A Muzsikás
youtube: Philhamonia London: Muzsikás

2010. nov. 26.

Duna Televízió: Az Etnoklob vendége a Muzsikás
November 27-én szombaton 12:35-kor sugározzák a Duna Telavízió Etnoklub című műsorát, ahol Katona Erika vendége ezúttal a Muzsikás. A Muzsikás vendégeként szerepel még Farkas Zoltás és Tóth Ildikó táncospár, Dresch Mihály és Petrás Mária.
tovább...(Duna Tv)
twice.hu: Etnoklub a világhírű Muzsikás együttessel

2010. nov. 18.

Hungarian Film Festival of Los Angeles: Muzsikas Story
2010 november 18. és 28. között Los Angelesben tartják a 10. jubileumi Magyar Filmfesztivált, ahová benevezték Tóth Péter Pál Muzsikás Story című dokumentumfilmjét is. Nagy megtiszteltetés az együttes számára ez a bemutató a film fővárosában.
10th Anniversary Hungarian Film Festival
Muzsikás Story
Indul a 10. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál

2010. nov. 18.

A Jászság Néptáncegyüttes táncosaiért

Megdöbbenés és fájdalom.
A Muzsikás tagjai apaként, népzenészként élik át a veszeséget.
Ezek a fiatalok szinte a mi gyermekeink, azt szerették, azért rajongtak, amiért mi.
Az ittmaradtak fájdalmában, gyászában osztoznak a Muzsikások:
Porteleki Laci,
Sipos Misi,
Éri Péter
Hamar Dániel

2010. nov. 1.

India International Centre: The Muzsikas Story
A Muzsikás történet 116 perces angol nyelvű változatát Indiában, Új Delhiben az India International Centre kulturális központban vetítik 2011 november 11-én, Éri Péter születésnapján (persze nem azért...). Aki arra jár, nézze meg.
delhievents.com: Muzsikás Story

2010. okt. 1.

A Muzsikás történet dokumentunfilm a Hír Tv-ben
Tóth Péter Pál dokumentumfilmjét, a Muzsikás történet két részes, 116 perces változatát a Hír Televízió műsorra tűzi a Vetítő című műsorában. Az 1. és 2. részt egymást követve adják október 3-án, vasárnap délelőtt 10:06-tól. A részeket külön is megismétlik 7-én, csütörtökön, 15:05-kor, 9-én szombaton 23:06-kor és október 10-én, vasárnap 22:06-kor.
port.hu: Muzsikás történet

2010. júl. 30.

Csehország: Namest, Folk fesztivál
Ebben a gyönyörű cseh kisvárosban minden évben megrendezik a Folk Fesztivált. Idén az egyik díszvendég a Muzsikás volt. A tomboló ünneplést alapján talán sikerült valamit megváltoztatni abból, ahogy eddig a csehek minket láttak: "tschikosch - goulasch - tsardasch".

2010. júl. 23-29.

Művészetek Völgye 2010 - Muzsikás Völgy
Leköltözött a Muzsikás egy hétre a Völgybe, pontosabban két vendégszerető családhoz Monostotapátiba. Innen indultak reggelente a Népzene kicsiknek és nagyoknak programra Kapolcsba, a Malomszigetre. Volt, hogy ezt megelőzően hajnali zenés kirándulásra hívták a vállalkozó szelleműeket
Esténként valamelyik falu templomában voltak a koncertek, mindig más-más programmal. Az együttes vendége volt Berecz András, Szokolay Balázs zongoraművész, Petrás Mária, moldvai énekes, Szokolay Dongó Balázs, és Bob Cohen.
Néhányszor a nap éjféli templomi meditációs koncerttel zárult.
Szép volt, a Muzsikás tervezi a jövő évi Muzsikásvölgyet is, most már a teljes időszakra.
Muzsikás és Berecz: foto album
Allegro Barbaro: foto album
Népzene kicsiknek és nagyoknak: foto album
Uram, irgalmazz: foto album
Muzsikás és Dongó: foto album
Szól a kakas már foto album

2010. júl. 15-16.

Wovenhand-Muzsikás: Belgium, Franciaország
A legnagyobb belgiumi fesztivál, a Dour volt a Wovenhand-Muzsikás közös koncertek következő állomása. A legnagzobb sztárokat felvonultató fesztivál után a zenészek turnébusszal indulak Bretagne-ba, Carhaix-ba. Ez Franciaország legnagyobb fesziválja, három nap alatt 240 ezer látogatóval. A sikereken felbzdulva David Eugene Edwards és a Muzsikás közös albumot tervez.
foto album
Frontstage / Le blog pop rock: Wovenhand-Muzsikas
vieilles charrues: Fotos Wovenhand-Muzsikas

2010. júl. 4.

Franciaország: Eurockéennes Festival, Belfort
Az amerikai Wovenhand együttes legújabb albumának bemutató turnéjába kapcsolódott be a Muzsikás. David Eugene Edwards talán eddigi legjobb albuma a Treshing Floor most magyar népzenei közegben szólalt meg. A közönség önfeledten táncolt,
foto album

2010. jún. 30.

Graz, Minoritensaal: Echt Ungarisch
Három éve készült a Muzsikás és a Kölnben élő neves zongoraművész, Andreas Bach erre a hangversenyre. Az Allegro Barbaro most "Echt Ungarisch" cimmel hódította meg a rendkívül zeneértő graz-i közönséget, akik hosszas tapssal jutalmazták a rendkívüli koncertet.
foto album

2010. jún. 17.

Koncert az árvízkárosultakért
A Concerto Budapest, a Nemzeti Filharmonikusok, és a Muzsikás együttes összefogott az árvízkárosultakért. Jótékonysági hangverseny lesz június 22-én a Művészetek Palotájában. Fellép még Jandó Jenő, a Magyar Dudazenekar, Berecz András, Balogh Kálmán, Petrás Mária, Muszka György és Ilonka. Vezényel Keller András és Kocsis Zoltán.
tovább...

2010. jún. 5.

Turnén a Bartók Vonósnégyessel
Két hangversenyre Szlovéniába indult a Bartók Kvartett a Muzsikás és Petrás Mária. Ljubljanában a Szlovén Filharmonia üvegtermében majd másnap az iszrtiai Portoroz-ban zenéltek nagy sikerrel. Mint már a korábbi hangversenyeken, Bartók és a népzene szólalt meg a koncerten.
foto album

2010. jún. 3.

Videók a honlapon
Bár készül az új Muzsikás honlap, addig azért időnként frissitjük ezt a régit is. Néhány videot feltettünk a "Video" linkre (baloldali menü-oszlop). Jó szórakozást!
videók...

2010. máj.22.

A Kallós-Múzeum avatásán
Válaszúton a Kallós-kúriában felavatták a Kallós Zoltán Múzeumot és Népművészeti Központot, amely több ezer értékes népművészeti tárgyat tartalmaz Kallós Zoltán magángyűjteményéből. A megnyitó ünnepségen a Muzsikás zenélt, utána kis mulatság következett, szabad tánccal.
Szabadság: Felavatták a Kallós Zoltán Múzeumot és Népművészeti Központot

2010. márc. 11.

Március 18, West-Balkán: Muzsikás - Balanescu
A Muzsikás zenéjét kedvelők újra találkozhatnak a zenekarral. Az újonnan felépült West-Balkan (Nyugati tér 2., a régi Skála Metro bejárat) megnyitó koncersorozatának egyike a "Globalizer", ahol a Muzsikás koncert vendégei Alexander Balanescu hegedűművész és Farkas Zoltán táncos. A Muzsikás előtt a Cimbaliband koncertezik.
West-Balkan: Globalozer (tovább...)
Est.hu: programajánló

2010. febr. 05.

A "Muzsikás történet" a filmszemlén
Elkészült a "Muzsikás történet" dokumentumfilm egyrészes változata, melyet az előzsűri beválogatott a Magyar Filmszemlére a dokumentumfilm kategória egyik versenyfilmjeként. A port.hu-n megnézhető a film négy és fél perces reklámja, a "trailer"-je. A szaksajtó értékelése egyértelműen pozitív volt.
41. Magyar Filmszemle: Muzsikás történet
Nagyítás: Velünk népünk zenéje (Simó Márton)
port.hu: Muzsikás történet: trailer

2009. dec. 31.

Dokumentumfilm sorozat a Muzsikásról
Tóth Péter Pál dokumentumfilm rendező öt részes sorozatot készített a Muzsikás együttes harmincöt éves történetéről. A sorozat részeit szombat esténként sugározza a Duna Televízó. Az első részt december 26-án adták le, a további részek folyamatosan mennek a rákövetkező szombatokon: 2010 január 2-án, 9-én 16-án és 23-án.
Magyar Nemzet: Hidegen fújnak a szelek (Lőcsei Gabriella)
port.hu: Muzsikás történet, dokumentumfilm sorozat

2009. dec. 31.

A Muzsikás békés, áldott új esztendőt kíván mindenkinek

Adjon Isten minden jót
Jobb időt, mint tavaly volt
Sok örömet e házba
Boldogságot hazánkba!

2009. dec. 20.

Muzsikás karácsony, Sopron
Idén a hagyományos budapesti Muzsikás karácsonyi koncertek mellet Sopronba is ellátogatott a Muzsikás. Dresch Mihály, a Dresch kvartett, a Csávási dalosok Petrás Mária és a Muzsikás gazdag választékát nyújtotta a muzsikának. A soproni közönség nagy szeretettel fogadta a zenészeket, talán ebből hagyomány születik

album (foto: Henics Tamás)

2009. dec. 18.

Muzsikás karácsony, FMH
A Fővárosi Művelődési Ház színháztermében a hagyományos karácsonyi koncert idei vendégei a neves néprajzkutató Kallós Zoltán és tanítványai voltak. A mester és lányai feledhetetlen hangulatot teremtettek.
album (foto: Henics Tamás)

2009. dec. 10.

Karácsonyi koncertek: 18-án FMH,20-án Sopron, 21-én MÜPA
Idén is két koncerttel készülődik a Muzsikás a karácsonyi ünnepre. December 18-án az Fővárosi Művelődési Ház színháztermében (Fehérvári út 43) Kallós Zoltán, a híres erdélyi népzenetudós tanítványaival lesz az együttes vendége. Ez egy meghitt, baráti hangulatú koncertnek ígérkezik
FMH koncertre jegyvásárlás: Már csak a helyszínen

December 20-án Sopronban a Liszt-teremben lesz a 21-i budapesti koncertnek az ősbemutatója
December 21-én a MÜPA Nemzeti Hangversenytermében nagyszabású koncerttel jelentkezik a Muzsikás. Vendégei: Petrás Mária, a Dresch Quartet és a Szászcsávasi dalosok.
Mindenkit nagy szeretettel várunk.
Jegyvásárlás: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

2009. nov. 21.

Muzsikás - Woven Hand közös koncert a Millenárison
Újra találkozott a két együttes egy közös koncert erejéig. Hollandia és a Sziget után ez volt a harmadik, most más programmal, mint nyáron a Szigeten. A régi, személyes barátság is tovább mélyült.
a koncertprogram
Dankó János: Robajló népzene
Antal Dániel blogja: Tiszta forrásokból
napvilag.net:Egy koncert, két szemszög
mancs: Woven Hand - Muzsikás
kulturblog.hu: Kezek a szív körül
David Eugene Edwards köszönő verse
album (foto: Pörneczi Bálint)
album (foto: Hamar Domonkos)

2009. okt. 14.

Folytatódnak a rendhagyó énekórák
Ősszel újra járja a Muzsikás az iskolákat. A MOL támogatásával csak Magyarországon eddik eddig közel háromszáz iskolában ötvenezer diák és pedagógus látta a programot. Szeptember 30-tól kezdődően, csak október első két hetében itt: Tarján, Dad, Győr, Szolno, Mezőtúr, Szeghalom, Papkeszi, Balatonfüred, Tihany, Gyöngyös, Hatvan és Szada. Hamarosan fotók is felkerülnek az énekórákról.

2009. szept. 18.

Eger: Muzsikás - Balanescu koncert
Egerben a Dobó téri szabadtéri színpadon kellemes nyári estét idéző hangulatban fegeteges hangversenyt adott a Muzsikás és Alexander Balanescu, a Magyarországon is jól ismert, népszerű hegedű-virtuóz. Vendég volt még az egyedülállü ritmusérzékű Farkas Zoltán "Batyu", tácos-gardonos. Alex Balanescu csak ezért az egyetlen koncertért utazott ide Londonból, először járt Egerben, de a boráról már régóta ismerte a várost.
foto album (Horváth Dóra)

2009. szept. 10.

DÖVÉNYI PÉTER 1950-2009

Dövényi Péter elment...

Döf, Döfke, azaz Dr. Dövényi Péter geofizikus, az ELTE egyetemi docense, népzenész, ott volt a kezdeteknél. A táncházmozgalomnak meghatározó egyénisége volt. Betegeskedését lelki békével viselte.

Hamar Dániel, a Muzsikás együttes zenésze egyik legközelebbi, pótolhatatlan barátját gyászolja.

tovább...

2009. aug. 15.

Sziget: Woven Hand - Muzsikás közös koncert
Az elmúlt évben Hollandiában jelentkeyett ezzel a szokatlan felállással a két együttes. Az ottani siker eredményezte, hogy a Sziget Fesztivál rendezői meghívták a produkciót idén a Világzenei Nagyszínpadra. A két együttes zenei bemutatkozása után először csak beszálltak egymás zenéjébe majd közösen is muzsikáltak. A Betyárnóta-Outlaw Song megmutatta, hogy két ennyire eltérő műfaj is kapcsolódhat, ha megven a személyes barátság és a világról való egyforma gondolkodás. Voltak akik a Sziget legjobb koncertjének tartották a Muzsikás-Woven Hand zenélést.
tovább...foto album (Horváth Dóra)

2009. júl. 27.

Felállva ünnepelte a Muzsikást Amsterdam közönsége
Az amsterdami Concergebouw nagytermének a közönsége állva tapsolva köszönte meg a Muzsikás és Petrás Mária hangversenyét. Az együttes most érkezett haza Amsterdamból, már több ízben adtak nagysikerű koncertet a Concertgebouw színpadán, de ilyen különleges ünneplésben itt még nem volt részük. A közönség még a koncert után is, helyükről nem mozdulva állva várta őket, mikor már csak a hangszereiket akarták levinni a színpadról természetesen ezt látva újabb ráadás következett.

2009. júl. 21.

A Muzsikás meghódította a horvátokat
A Muzsikás és erdélyi barátai látványos hangversennyel lepték meg a zágrábi rajongóikat a Zágrábi Nyári Esték rendezvénysorozaton. Petrás Mária gyönyörű moldvai éneke különösen szépen szólt a Városháza zárt udvarán, a Muszka házasőr kalotaszegi táncai pedig igazi erdélyi hangulatot varázsoltak ezen a felejthetetlen zágrábi estén.

2009. júl. 10-12.

Borneo szigetén járt a Muzsikás
A 12. Rainforest World Music Fesztiválon járt a Muzsikás együttes Malájziában, Borneo szigetén, a trópusi dszungel közepén létesitett skanzenban, a Sarawak Cultural Village-ben. A háromnapos fesztiválon tizenötezer látogató előtt a zárónapon adtak nagysikerű koncertet. Délutánonként az esőerdőben lakó törzsek házaiban beszélgetős, közvetlen hangulatú előadások történtek, ahol több együttes zenészeiből válogatták az előadókat. Egzotikus hangszerek, különleges muzsikák tették változatossá a fesztivált. Esténként folyamatosan szólt a zene, az egymás melletti két színpadon váltakozva léptek fel az együttesek Koreából, Afrikából, Chiléből, Európából és természetesen a borneoi esőerdőből.
foto album: Borneo szigete
foto album: Rainforest World Music Festival

2009. máj.29.

A bostoni NPR rádióállomás koncertfelvétele
A Takács vonósnégyessel és Sebestyén Mártával közös 2008-as amerikai koncertkörút bostoni hangversenyét felvette az NPR Rádió. A Rádió a honlapján most meghallgathatóvá tette a koncert rövidített változatát, általános ismertetőt is adott a hangversenyről.
Bartok: From The Fields To The Concert Hall
Hear The Takacs Quartet And Muzsikas Play An Homage To Bartok In Concert

2009. máj.29.

Lenzburgiade: Zenei fesztiválon Svájcban, Lenzburgban
Különös, nagy érdeklődéssel fogadott hangversenyen szerepelt a Muzsikás az idén először megrendezett Lenzburgiade Zenei Fesztiválon. A Muzsikás mellett fellépett még a Netnakisum kvartett Bécsből és két neves zongoraművész: Filippo Gamba (Olaszország) és Christoph Berner (Ausztria). A lenyűgöző Habsburg várban Liszt és Brahms zongoraművek, majd, osztrák népzenefeldolgozások után következett a Muzsikás. Másnap tanfolyamot tartottak a magyar népzene iránt érdeklődő muzsikusoknak.
foto album

2009. máj.19.

Brüsszel, Magyar Kulturális Központ: "5 éve az EU-ban"
A brüsszeli Magyar Kulturális Központban vendégszepelt a Bartók vonósnégyes és a Muzsikás valamint Petrás Mária. A koncertet nagy érdeklődéssel várta mind a magyar népzenét, mind pedig a klasszikus zenét, ezen belül is Bartók és Kodály muzsikáját szerető közönség. A zsúfolásig megtelt teremben egyharmadrészt magyarok, nagyobbrészt viszont belgák voltak, sokan közülük távolabbi városokból utaztak Brüsszelbe az esemény kedvéért. A hangvereny hatalmas sikert aratott, a közönség több ráadást is kért a fellépő zenészektől.
tovább...
foto album

2009. febr. 6.

Koncert az A38 hajón

Nagysikerű hangversenyt adott a Muzsikás az A38 hajón. A közönség soraiban fövvek először találkoztak a Muzsikással és a Magyar népzenével. Az együttes vendégei Farkas Zoltán és Tóth Ildikó táncosok voltak, az este ugyanitt fellépett méf a Kerekes Band.
kritika: Az etalon
foto album

2009. jan.22.

A Magyar Kultúra Napja Berlinben
Méltóképp ünnepelte a magyar zenét kedvelő berlini közönség ezt a napot, közös hangversenye volt a Muzsikásnak a Bartók Vonósnégyesnek és Gyimesből a fiatal Zerkula zenakarnak. A zsúfolásig telt házas koncert filmvetítéssel kezdődött, a Gyimesi életről készített film mintha megelevenedett volna, mikor a gyimesi zenészek folytatták az estet.

2008. dec. 15.

Megjelent a Muzsikás Allegro Barbaro DVD-je

Bartók Béla zongoramuzsikája és a népzene közötti szoros kapcsolatot mutatja be a Muzsikás új DVD-je, ahol Bartók zenéjét a világhírű Jandó Jenő zongoraművész tolmácsolja. A Millenáris-beli koncert szerkesztett felvételén túl a DVD-n ritkaságok, soha be nem bemutatott archív felvételek, filmrészletek, amatőr felvételek is találhatók, közel másfél órában.
Akik jelen voltak a Millenáris hangvesenyen, gyári áron juthatnak a DVD-hez, részletek itt...
tovább...

2008. dec. 5.

PRIMA PRIMISSIMA DÍJAT KAPOTT A MUZSIKÁS

A 2008-as Prima Primissima díj átadási ünnepségén, a Művészetek Palotájában kiosztották az idei díjakat. A Népművészet, közművelődés kategóriában a Prima Primisszima díjat a Muzsikás együttes nyerte el. Az együttes köszöni minden támogatójának a bizalmat, és új erővel igyekszik folytatni eddigi munkáját.

2008. nov. 8-22.

Bartók és a népzene: Amerikai koncertkörút
Hatalmas szakmai visszhangot váltott ki a Muzsikás és a Takács vonósnégyes amerikai turnéja, ahol Sebestyén Márta, mint különleges vendég is fellépett. Minden koncertet a legjelentősebb komolyzenei kritikusok, szakírók figyelemmel kísértek. Számos méltatás jelent meg a legfontosabb fórumokon, mint a Boston Globe vagy a Wahington Post. Többek az év legjelentősebb hangversenyeként említették a koncertet, ahol Bartók művei és a népzene, népdalok szólaltak meg.
kritikák....(Washington Post, Boston Globe, IROM, Concerto.net, stb.)

2008. nov. 2.

Sevilla: a WOMEX-díj átadó gála
Sevillában november 2-án ünnepélyes keretek között vette át a Muzsikás a WOMEX-díjat. Az ezt megelőző napon nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak. A díjátadó gálán a Muzsikás vendégeivel Petrás Mária énekessel és Farkas Zoltán-Tóth Ildikó táncospárral nagysikerű koncertet is adott, melyet a szakmai közönség felállva ünnepelt. Bár a gála szigurúan zártkörű volt, néhány magyar fiatalnak sikerült bejutnia és hatalmas magyar zászlót lengetve emelte az amúgy is forró hangulatot.
Joe Boyd: The WOMEX Award 08 to Muzsikás (angolul)
Elhangzott a díjkiosztó ünnepi gálán
HírTV: A világzene Nobel-díja a Muzsikásnak - Különkiadás
HírTV: video

2008. okt. 27.

Debrecen: Kalotaszegtől Bartókig

Debrecenben a Kölcsey Központban láhatta a debreceni közönség is a Művészetek Palotájában már bemutatott ünnepi hangversenyt, ahol Jandó Jenő zongoraművész, Petrás Mária énekes és kalotaszegről érkezett táncosok voltak a Muzsikás vendégei. Nagy öröm volt a zeneszerető debreceni közönséggel újra találkozni.
album (foto: Horváth Dóra)

2008. okt. 4.

Eindhoven: Wovenhand-Muzsikás-Zapp Qoartet koncert

Hollandiában, az Eindhoveni Muzikcentrum nagytermében különleges koncertet tartott az amerikai Woven Hand, a holland Zapp Quartet és a Muzsikás. David Eugene Edwards énekes-zenész régóta nagy rajongója a Muzsikásnak, egyik viláághíres dala a Muzsikás Rabnótájának átdolgozása. David régi terve a Muzsikással való együtműköséd, ami ezzel a közös koncerttel el is kezdődött.
album

2008. aug. 11.

A MUZSIKÁS KAPTA AZ IDEI WOMEX DÍJAT!

A neves szakemberekből álló nemzetközi zsüri a Muzsikás együttesnek ítélte az idei, 2008-as WOMEX díjat. A népzene/világzene legjelentősebb nemzetközi kitüntetését november 2-án, Sevillában ünnepi hangverseny keretében és nemzetközi sajtótájékoztatóval egybekötve adják át. A díjat eddig kilenc alkalommal ítélték oda, a Muzsikás személyében először kapja meg egy európai együttes. A Muzsikás szerint ez a díj nem csak őket, hanem az egész magyar népzenét is elismeri, amire méltán lehet büszke mindenki!
hazai és nemzetközi sajtóvisszhang (tovább...)

2008. júl. 20.

A Muzsikás Londonban a Royal Albert Hall-ban
Európa legnevesebb zenei fesztiválján, a 114 év óta miden évben megrendezett BBC PROMS-on vedégszerepelt a Muzsikás. A fesztivál eddigi történetében először került népzene a gazdag komolyzenei programba. A Royal Albert Hall sokezres közönsége előtt Dunántúli, Erdélyi, Moldvai dallamok szólaltak meg valamint Bartók Román Népi Táncok műve a Muzsikás és a London Sinfonietta közös előadásában. A hangversenyt a BBC Rádió élőben közvetítette, július 29-ig meghallhatható a világhálón is.
tovább...
meghallgatom...(a BBC honlapjáról)
The Independent: a koncert a BBC PROMS top-ten-ben
Figyelő Net: Kitüntető helyet kapott Londonban a Muzsikás...
The Guardian: Folk Day - kritika a hangversenyről... (angolul)
Telegraph: kritika a hangversenyről... (angolul)
musicOMH.com: kritika a hangversenyről... (angolul)

2008. júl. 8-10.

Írországi kastélyokban koncertezett a Muzsikás
Kalandos út után érkezett a Muzsikás Írországba, a tervezett Budapest-Dublin-Budapest repülűút végül Bécs-Belfast-Dublin-Prága-Budapest útvonalra módosult. De mégérte Írország gyönyörű kastélyaiba elvinni a magyar népzenét. Az írek eddig is szerették a népzenét, persze elsősorban a sajátjukat, most újabb híveket szerzett a magyar népzenének a Muzsikás

2008. júl. 1.

Prima Primissima jelölt a Muzsikás
Minden eddiginél több jelölés érkezett a 2008-as Prima Primissima Díjra - jelentette be Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke. Összesen 387 jelöltet neveztek meg. Ezek közül választott ki a tíz kategóriában 30 jelöltet a zsüri. A kiválasztottak között van a Muzsikás együttes is.
tovább...

2008. máj. 13.

A Bartók Kvartettel Erdélyben
A világhírű Bartók Vonósnégyessel turnézott a Muzsikás és Petrás Mária Erdélyben. A Marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében és Parajdon, a messze földön híres sóbánya különleges akusztikájú kápolnájában Bartók Béla muzsikája és a népzene együtt szólalt meg. A két együttes személyes jó barátsága tovább erősödött. Petrás Mária kristálytiszta éneke újra lenyűgözte a közönséget.
A Krónika kritikája: Bartók vonósnégyese – pásztorfurulyán

2008. ápr. 10.

Songlines: Szerkesztőségi cikk a Muzsikásról
A világ legjelentősebb népzenei-világzenei szakfolyóirata, a Londonban megjelenő Songlines magazin április-májusi száma kétoldalas cikket közöl a Muzsikás együttes három és fél évtizedes munkásságáról, egyben a magyar-erdélyi hagyományos népzene világban elfoglalt helyéről. A Songlines intereketiv honlapján többek között részlet látható a a Magyarországon soha be nem mutatott Dancing Room című tánc-filmből, mely a Muzsikás zenéjére épült.
A Songlines interaktiv oldala
Songlines: Muzsikás (pdf formátum)
Songlines: Muzsikás, az erdélyi zene követe (magyarul...)

2008. márc. 16.

Kaszás Attila Emlékest a Nemzeti Színházban
Kaszás Attila, ezen a napon lett volna 48 éves, az ő emlékére jött létre ez a gálaest. A Vígszínház társulata kezdte, a Nemzeti Színházé zárta az estet, ott volt a rangos fellépők között a Muzsikás együttes is, kalotaszegi zenével.
tovább... (Beszámoló a Nemzeti Színház honlapján)
fotoalbum a Nemzeti Színház honlapján...

2008. márc. 15.

Tavaszi Fesztivál: Muzsikás és Berecz András koncert
Március 15-én az Olasz Intézetben (Bródy Sándor u. 8) este 1/2 8-kor kezdődött az "Esik eső karikára" című ünnepi Muzsikás koncert, ahol Berecz andrás énekes-mesemondó és Petrás Mária moldvai énekes volt az együttes vendége.
tovább... (ismertető a fidelio.hu lapon)

2008. jan. 25.

Amsterdam: Concertgebouw
Ismét Bartók és a népzene szólalt meg Hollandia legnagyobb hírű koncerttermében. A Muzsikás nem először szerepel az amsterdami Concertgebouw-ban, a Bartók album hollandiai bemutatója is itt volt, akkor Alexander Balanescu volt a Muzsikás vendége. Ezúttal a Takács Vonósnégyessel és Sebestyén Mártával együtt adtak közös hangversenyt. Az első részben csak népzene szólt, a második rész Bartók műveiből és népzenei összeállításokból állt.

2008. jan. 17.

Művészetek Palotája: Tanszékfoglaló gála
A Zeneakadémián a népzeneoktatás megkezdődött, ennek magünneplésére tartottak egy nagyszabású gálaestet a MÜPA Nemzeti Hangversenytermében. Itt a nemzetközileg is elismert magyar népzenei együttesek és szólisták valamint a Muzsikás vendégeként Jandó Jenő zongoraművész lépett fel a zsúfolásig telt ház előtt. A nagyszerű hangulatú est műsorvezetője Hamar Dániel, a Muzsikás zenésze volt. Henics Tamás fotói is tükrözik ezt a hangulatot.
fotóalbum, (Henics Tamás)

2008. jan. 16.

Nők lapja: Örömzene az iskolákban
A Muzsikás együttes már negyedik éve tartja a fogadalmát, hogy minden évben meglátogat 50 iskolát, összevont rendhagyó énekórát tartva. Az egyik ilyen napon a Muzsikással tartott A Nők Lapja hetilap újságírója, Hulej Emese és fotósa, Körmendi Imre. Ebből egy szép cikk is született, nagyon jó fotókkal. Eddig a Muzsikás közel 160 iskolában járt, a cikk hatására azóta "égnek a vonalak".
Nők Lapja: Örömzene az iskolákban (tovább....)

2008. jan. 15.

Felajánlás a Dévai Alapítványnak
A Muzsikás együttes a karácsonyi a Zeneakadémiai koncertjének bevételét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány részére ajánlotta fel. A költségek levonása utáni összegből a Muzsikás együttes népzenei cd-ket vásárol és ezeket juttatja el az alpitvány otthonaiba.
www.devaigyerekek.hu
műsorfüzet

2007. dec. 21.

Muzsikás karácsonyi koncert, FMH
A hagyományos Muzsikás karácsonyi koncert az FMH-ban kedves, barátságos, családias hangulatú volt, mint már olyan sok alkalommal. Vendég-zenész jött Kalotaszegről, ifjabb Neti Sanyi, a nagy prímás fia. Ott volt még Petrás Mária is, gyönyörűen énekelt, mint mindig.
foto: Henics Tamás
foto: Fehér Sándor

2007. dec. 17.

Muzsikás karácsony a Zeneakadémián
Az idén is volt Muzsikás karácsony a Zeneakadémián, nem is akármilyen! A felejthetetlen hangulatú hangversenyen a csodálatos hangú Perás Mária és a páratlan zenei élményt nyújtó Pro Musica Leánykar volt az együttes vendége. A lányok szó szerint körbeénekelték a Zeneakadémia nagytermének közönségét, kristálytiszta hangjukkal, bájos természetességükkel lenyűgözve mindenkit. Mesterük, Szabó Dénes mágusként irányította őket, a végén a közönség is teli torokkal együtt énekelt. Sokak számára örökre felejthetetlen este volt.
Magyar Hirlap: Ünnep a Zenekakdémián... (tovább)
fotoalbum