<1> <2> <3> <4> <5>

2006. december 22.

Muzsikás karácsony a Zeneakadémián
Ez már a harmadik év, amikor népzene is megszólal a karácsonyt megelőző napokban a magyar zenei élet talán legjelentősebb pódiumán, a Zeneakadémia nagytermében, ahol mindig megtiszteltetés zenélni. A Muzsikás idei vendége Petrás Mária moldvai énekes és Jandó Jenő zongoraművész volt. A hangversenyen a hangszeres magyar népzene mellett népénekek, karácsonyi énekek, köszöntők, valamint Bartók és Bach művek hangzottak el. A hatalmas érdeklődést az is jelezte, hogy az összes jegy elővételben elkelt. Nagyszerű este volt.
fényképalbum
tovább

2006. december 21.

Karácsonyi koncert az FMH-ban
A hagyományos karácsonyi koncert az FMH színháztermében az idén is bensőséges hangulatot teremtett. A Muzsikás vendége ezúttal a páratlanul színes egyéniség, Berecz Adrás volt, aki a magyarországi és erdélyi dalokon túl egy mesét is elÅ‘adott. A színpadot idén is Ménes Ágnes varézsolta ünnepi hangulatúvá.
tovább
fényképalbum

2006. november 24.

Bordeaux, Operaház
Sokan a Bordeaux-i Operaházat tartják Franciaország legszebb színházépületének, Talán nem is minen alap nélkül. Maratoni hosszússágú magyar est volt itt november 24-én. Az érdeklődés óriási volt, a jegyek elővételben mind elkeltek. A Muzsikás mellett a Dresch Quartet, Mitsoura és Boban Markovics zenekara aratott hatalamas sikert. Még a büfében is hamisitatlan magyar ételek, borok várták a francia vendégeket.
fényképalbum

2006. november 10.

Belgrádban, a Sava Center-ben
Belgrád legnagyobb és legjelentősebb hangversenytermében, a Sava Center-ben adott közös hangversenyt a Muzsikás, a Teofilovity testvérek és a Dresch Kvartett. A Muzsikás vendége ezen az estén Petrás Mária és a Farkas Zoltán – Tóth Ildikó táncospár volt. A több, mint ezer fős közönség hosszasan ünnepelte a változatos koncertet.
Cikk a Muzsikásról Belgrád hivatalos honlapján (szerb nyelven)

2006. november 2.

A ZIST kongresszuson Garmisch-ban
Garmisch Partenkirchen, a gyönyörű alpesi városka adott otthont a pszichiátriai kongreszus résztvevőnek.
Itt adott hangversenyt a Muzsikás, melynek az eltűntnek hitt erdélyi zsidó magyar zene volt a központja, de megszólaltak s szokásos Muzsikás sikerszámok is. A koncert végén a hallgatóság hosszasan, felállva ünnepelte a zenészeket.

2006. október 11.

Az Allegro Barbaro hangverseny Szekszárdon
Szekszárdon a gyönyörű Művészetek Házában is bemutatta a Muzsikás az Allegro Barbaro című koncertjét. A forró hangulatú esten ezúttal Lányi Péter zongoraművész volt a partnere az együttesnek. A kétnapos szekszárdi látogatást a Muzsikás további négy, középiskolásoknak tartott ifjúsági koncerttel kötötte össze.

2006. szeptember 30.

Hangverseny Jandó Jenővel Biatorbágyon
Biatorbágyon, a közelmúltban átadott Faluházban hangversenyezett a Muzsikás a világhírű zongoraművésszel, Jandó Jenővel. A kiváló akusztikájú hangversenyteremben tartott hatalmas sikerű koncertet videóra is rögzítették. Az együttes tervezi egy lehetséges DVD kiadását, és további hangversenyeket a Faluházban.
képek a koncetről

2006. szeptember 16.

Vastaps Weimarban a Művészeti Fesztiválon
Óriási sikerrel hangversenyezett a Muzsikás a híres Weimari Művészeti Fesztiválon, ahol a magyar est keretében lépett fel. Az este első felében többek között elhangzott Bartók nagyszerű műve a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre Schiff András és Várjon Dénes zongoraművészek és az Amadinda zenészeinek zseniális előadásában. Fantasztikus hangulat teremtődött a Muzsikás koncert előtt, amit szinte csak folytatni kellett.

2006. szeptember 8.

A Muzsikás Szól a kakas már koncertje a Bartók Rádióban

A Zsidó Nyári Fesztiválon 2005. augusztusában a Dohány utcai zsinagógában adott hangversenyt a Muzsikás, Sebestyén Márta és a Budapest Klezmer Band. A koncert első felét, a Muzsikás Szól a kakas már c. műsorát a Bartók Rádió rögzítette és szept. 8-án este 7-től sugározta. A hangveseny a Magyar Rádió hangtárából meghallgatható.
meghallgatom...

2006. augusztus 25.

Éjféli zene Pannonhalmán
Pannonhalmán az Arcus Temporum művészeti fesztiválon szerepelt a Muzsikás. Délután Sipos Mihály tartott zenés előadást a Mozart-kori hegedűjáték és a kalotaszegi hegedűtechnika hasonlatosságairól. Késő este a Muzsikás zenés meditációra hívta a fesztivál közönségét. A lassú zenékből összeállított koncert különös, felejthetetlen hangulatot teremtett a Boldogasszony kápolnában.
képek a koncetről

2006. augusztus 11.

Meghalt Győri Károly, a Vujicsics Együttes zenésze
Megrendülten fogadtuk a tragikus hírt: régi jó barátunk, harcostársunk, a Vujicsics együttes alapító tagja, Győri Károly örökre eltávozott. A mindig mosolygó Karcsi nagyszerű, pótolhatatlan zenész. A Muzsikást és a Vujicsics együttest régi, szoros barátság fűzi össze, így a fájdalom is közös. Egy régi, igaz baráttal, egy csodálatos zenésszel vagyunk szegényebbek. Drága Karcsi, nyugodj békében. Ti pedig, a Vujicsics ittmaradt zenészei, fogadjátok őszinte részvétünket, vigasztalásunkat.
A Muzsikás együttes

2006. július 29.

Kapolcs, Völgy Fesztivál 2006.
A Muzsikás négy napot töltött és nyolc alkalommal jelent meg ebben az évben a Völgy Fesztiválon. A négy különböző hangverseny mellett zenés sétára hívták meg az érdeklődőket az Öcs falu melletti erdőkbe. A különös hangulatú kirándulás során a Muzsikás két zenésze, Sipos Mihály és Hamar Dániel muzsikált, sokaknak felejthetetlen élményt szerezve.
egy kirándulás képei
képek a kapolcsi koncetről
képek a vigándpetendi koncetről

2006. július 17.

Balatonfüreden Jandó Jenővel
Bartók zongoraművekből és népzenéből állította össze a Muzsikás új programját, melyet Jandó Jenő zongoraművésszel közösen “Allegro Barbaro” címen mutattak be a Balatonfüredi Művészeti Fesztiválon. A forró hangulatú est vendége Petrás Mária volt. A hangverseny legközelebb szeptember 30-án kerül előadásra, a vadonatúj biatorbágyi Faluházban
Zongoraművek és népzene - A Veszprémi Napló kritikája

2006. július 13.

Forró est a Nemzeti Hangversenyteremben
Július 13-án este a Muzsikás és vendégei zenéltek a Hazafelé Folk Fesztivál nyitó eseményeként a Művészetek Palotája hangversenytermében. A felszabadult zenélést hosszan tartó vastapssal jutalmazta a közönség. Az est egyik csúcspontja a Muzsikás és a Palatkai Banda közös muzsikálása volt. A Muzsikás együttes köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a koncert létrejöttében segítettek.
a műsorfüzet
Hazafelé a Muzsikás - A Magyar Nemzet kritikája
galéria

2006. június 12.

Muzsikás koncert a Művészetek Palotájában július 13-án
Muzsikás koncert, igazi nyári mulatság lesz július 13-án a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Hazafelé Folk fesztivál háigazdája a Muzsikás, vendégei: Petrás Mária (Moldva), a Palatkai Banda (Erdély), Farkas Zoltán és Tóth Ildikó táncosok, Szokolai Dongó Balázs (duda, tárogató) és Havasréti Pál (tekerő) A követkzező napokon fellép Berecz András és a Csík zenekar is.
tovább

2006. június 8.

A Schwetzingeni hangverseny a Bartók Rádióban
ASchwetzinger Festspiele alkalmából adott Muzsikás hangversenyt teljes egészében leadta a Bartók Rádió. Ez volt az első, egész estét betötő, népzenei hangversenyközvetítés a Bartók Rádióban amit a Stuttgarti Rádió adásából vettek át. A közvetítést átvette még további öt ország: Amerika, Ausztrália, Hollandia, Portugália és Lettország. A hangverseny meghallgatható a Magyar Rádió hangtárából
meghallgatom (első rész)
meghallgatom (második rész)

2006. június 3.

Ünnepi Játékok, Schwetzingen
Németországban a Schwetzinger Festspiele hangversenysorozatának idei díszvendége Eötvös Péter a neves zeneszerző, karmester volt. Az ő személyes meghívására adott koncertet a Muzsikás a gyönyörű kastélyban, ahol még Mozart maga is zenélt. A hangversenyt a német SWR Rádió június 8-án este 19 órától felvételről közvetíti, amit a magyar Bartók Rádió is átvesz.
képek

2006. május 29.

Egy szép nap Nyíregyházán
Nagy szeretettel fogadták a Muzsikást a Jókai Mór Református általános iskolai diákjai és pedagógusai a rendhagyó énekórán. Este a Vikár Béla Zeneiskola gyönyörű hangversenytermében koncerteztek Petrás Máriával. A bensőséges környezetben felejthetetlen élményben volt részük a jelen lévőknek, hallgatóknak és zenészeknek egyaránt.
képek

2006. május 2.

Az utolsó gyerektáncházak tavasszal
Május végéig lesznek Muzsikás gyerektáncházak az FMH körtrermében, keddenként 5 órától. A nyári szünet után is szeretettel várja az együttes a gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket. Lehet énekelni, táncolni, van kézműves foglalkozás és a gyerekek beállhatnak a zenészek közé, mint ez a két kisfiú.
képek

2006. ápr. 22.

Varsóban a Lengyel Rádióban
Felejthetetlen Bartók hangversenyt adott a Muzsikás Varsóban, a Nowa Tradicja fesztiválon Jandó Jenő zongoraművésszel és Sebestyén Mártával közösen. A koncert a Lengyel Rádió hangversenyterméből, nyilvános élő közvetítés volt. Az egyórás élő műsor után a jelenlevő közönség további húsz percnyi ráadást követelt.

2006. ápr. 3.-7.

Újra rendhagyó iskolai énekórák
Az itthoni és küfödi emlékezetes hangversenyek mellett a Muzsikás 2006-ban is nagy figyelmet fordít a tanuló ifjúság zenei nevelésére. a MOL Rt támogatását idén is megkapta az együttes 25 rendhagyó iskolai énekóra megtartására.
további információk...

2006. márc. 31.

A Váci Tavaszi Fesztiválon
2006-ban Vác városa is otthont adott a Tavaszi Fesztiválnak, igen színvonalas, gazdag programmal. Ebben az egyik hangversenyt a Muzsikás adta, erdélyi barátaival: Petrás Máriával és a kalotaszegi táncos házaspárral, Muszka Györggyel és Ilonkával. Az együttes fogadtatása minden képzeletet felümúlt, minden zenedarabot követően hosszasan zúgott a vastaps.

2006. márc. 27.

A Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon
2006-ban Kecskemét városa Bartók Béla munkásságához kapcsolódó rendezvényekkel tisztelgett a nagy magyar zeneszerző emléke előtt. A januári európai hangversenykörút programját adta elő a Muzsikás, Sebestyén Márta most a világhírű Bartók vonósnégyessel. Megismétlődött a három évvel ezelőtti intermezzo, a közönség az előadás hatása alatt beletapsolt Bartók 4. Vonósnégyesébe: megtapsolta a 4. tételt (megj.: teljesen érthetően...)

2006. márc. 25.

Bartók születésnapján, Bartók szülővárosában
Nagyszentmiklóson, Bartók szülővárosában koncertezett a Muzsikás, Petrás Mária és Alexander Balanescu 2006. március 25-én, Bartók születésének 125. évfordulóján. A helyi Pro Bartók Társaság áldozatos munkájával igazi ünneppé vált ez a nap. A hangverseny alatt különös, ritka érzés fogott el sokakat: mintha Bartók szelleme megjelent volna és ott lett volna közöttünk együtt örülve annak a zenénék, melyet úgy szeretett.
Képek a hangversenyről

2006. márc. 13.

Koncert a Petőfi Csarnokban
A Budapest Zeneváros koncertsorozat Izraeli Magyar kulturális nappal kezdódött. A Muzsikás mellett fellépett még a GAYA Izreelből és a Klezmatics New yorkból, akiket a Muzsikás már régről ismert, többször voltak együtt különböző nagy fesztiválokon. Az igen eltérő műfajok ellenére hangulatos este kerekedett.

2006. márc. 7.

Rómában népzenével kezdődött meg a hivatalos Bartók év
Újabb hatalmas siker és megtiszteltetés a magyar népzenének és a Muzsikásnak: a hivatalos Bartók év Kalotaszegi zenével indult. A Muzsikás, a Bartók vonósnégyes és Sebestyén Márta közös hangversenye Rómában az olasz és a magyar államelnök jelenlétében a Quirinale palota csodálatos Cappella Paolina termében volt. A hangverseny a Bartók emlékév hivatalos kezdete.

2006. febr. 19.

Bartók Happening Antwerpenben
Magyarországon még meg sem kezdődött hivatalosan a Bartók emlékév, mikor Antwerpenben a De Singel koncertpalotában délelőttől éjfélig tartó, folyamatos hangversenyekkel emlékeztek meg a nagy magyar zeneszrzőről. A neves komolyzenészek mellett a rendezők fontosnak tartották a népzene megjelenését. A Muzsikás első alkalommal koncertezett Nyugat-Európában Petrás Máriával – óriási sikerrel

2006. febr. 1.

Újra itthon a Muzsikás
Véget ért a Takács vonósnégyes és a Muzsikás közös európai turnéja de a két együttes máris megállapodatt a folytatásban, 2007-ben újabb közös hangversenyek lesznek. A sikeres turnéról további információ:
tovább....
Kritika a koncertől az Independent-ben 2006.jan.19-én
Ujabb kritika az Idependent-ben jan.22-én

2006. jan. 23.

Bilbao-ban a kamarazene szentélyében
Bilbaoban a helyi Filharmoniai Egyesület a legrégebbi kamarazenei egyesület Euróban. Az ódon falak között minden neves hangszerszólista és kamaraegyüttes fellépett az elmúlt százhúsz évben. Erről tanúskodik a falakat díszítő sok, sok dedikált fénykép. A Muzsikás zenészei meghatottasággal fedezték fel Szigeti József, a neves hegedűművész, Bartók gyakori partnerének aláírt fényképét. Mostantól a Muzsikás dedikált fotója is díszíti a falakat.

2006. jan. 22.

Németország, Köln, a Filharmonia nagyterme
Az egyetlen németországi közös hangverseny helyszí a köni Filharmonia hatalmas, lenyűgöző koncertterme volt. Az évad programját tekintve hatalmas megtiszteltetés a Muzsikás számaára az itteni fellépés. Ráadássul a gazdag programot hirdető januári műsorfüzetet a Muzsikás fényképe díszítette. Ez a hangverseny is sokáig emlékezetes marad.
Egy oldal a januári műsorfüzetből
a hangveseny ismertetőjéből

2006. jan. 21.

Párizs, a Theatre de la Ville
A harmadik franciaországi hangversenyt mindkét együttes nagyon várta, a koncertkörút egyik csúcspontjának tekintette. Nem csoda, hisz korábban a Takács és a Muzsikás is többször fellépett itt telt ház előtt. A jegyek már az előző év októberében elfogytak, óriási volt az érdeklődés. A hangverseny egy néző miatt majdnem botrányba fulladt, hangos bekiábálással zavarta meg a koncert leghalkabb részét. A közönség vastapssal fejezte ki együttérzését a zenészekkel, és hallgattata el a renitens nézőt.
Egy oldal a Theatre de la Ville kiadványából

2006. jan. 19.

Franciaországi bemutatkozás, Nancy: Salle Poirel
Nancy volt a franciaországi hangversenyek közül az első. A régi gyönyörű koncertteremben először szólalt meg népzene. A siker itt is hatalmas volt, nagyszerű bemutatkozás

2006. jan. 18.

Portugália, Lisszabon
Lisszabonban, a Gulbenkian Zenei Alapítvány hatalmas koncertterme volt a közös hangversenykörút újabb állomása. A kimondottan klasszikus zenét szerető, ezen belü is a kamarazenél;ért rajongó közönség jól ismerte Bartók zenéjét, de a népzenével most talákozott először. De bizonyosan nem utóljára, ahogy arra a tomboló sikerből lehetett következtetni.
Az At-Tambur kritikája (portugálul)
A Fidelio cikke

2006. jan. 15.

Newcastlte, Gateshead, the Sage
A közös hangversenykörút második állomása a vadonatúj hangversenyközpont Newcasle-ben, a Sage. Ezt talán csak a budapesti Nemzeti Hangversenyterem szépségéhez lehet mérni. A hangversenyt felvette a BBC, jelenleg még az interneten meghallgatható, nem tudni meddig. A riportokkal kiegészített műsor 90 perces, a Sunday Gala programban hangzott el.
A BBC felvétele (Real Player szükséges)

2006. jan. 14.

London, Queen Elisabeth Hall, a Takács Vonósnégyessel
A South Bank Hangversenyközpont legszebb koncerttermében volt az első közös hangversenye a világhírű Takács vonónégyesnek és a Muzsikásnak Az édeklődésre jellemző volt, hogy a jegyek el&#ouml;vételben már hónapokkal korábban elkeltek. A siker leírhatatlan, a Decca lemezcég elnöke azonnal lekötötte a programot, már a koncert után a részletekről tárgyalt a két együtessel. A londoni Independent napilap az előzetes cikkén túl két kritikában is méltatta a ritkaságnak számító hangversenyt
Az Independent egyik cikke... (angolul)