<1> <2> <3> <4> <5>


2004. december 18.

Karácsonyi koncert
A Muzsikás szokásos karácsonyi koncertje idén is emlékezetes hangulattal zárult, közös énekléssel.
fotoalbum

fotoalbum (Pörneczi Bálint

2004. november
- december

Budapesti iskolákban
A Muzsikás együttes hat ajándék- koncertet vállalt el budapesti általános és középiskolákban. Az előadás célja a magyar népzene élményszerű megismertetése volt. Köszönjük az iskolák vezetőinek és tanárainak, hogy lehetőséget adtak nekünk ezekre az előadásokra. Nagy élménnyel lettünk gazdagabbak.
fotoalbum a Bethlen Gábor Gimnáziumi koncertről

2004. november 20.

A Muzsikás Londonban, a Royal Festival Hallban
Európa és a világ egyik legjelentősebb színpadán koncertezett a Muzsikás együttes és Sebestyén Márta. A hangverseny a London Jazz Fesztivál keretén belül és a Magyar Magic rendezvénysorozat lezárásaként történt. A Bartók Album cd néhány évvel ezelőtti nagysikerű bemutató koncertje után újra hallhatta a Royal Festival Hall közönsége a magyar népzenét. Ezúttal jazz zenészek (Julian Joseph Trio, Magic Feet) és az egyik legjobb skót dudás, Allan MacDonald volt a vendég
fotoalbum a koncertről

2004. október

Megjelent aTheatre de la Ville DVD v�ogat�a
A napokban jelent meg a h�es p�izsi sz�h�, a Th�tre de la Ville �tal kiadott Musiques du Monde c�ű DVD. Ezen az elmúlt � � 10 legnagyobb sikerű koncertjének felv�eleiből v�ogattak. A v�ogat�on a Muzsik�: Marossz�i T�cdallamok c. sz�a is rajta van, ami igen nagy megtiszteltet�.
A felv�elt a 2001. ősz� tartott koncertnk� k�zítették. Vend�eink voltak: Farkas Zolt� � Tth Ildik�t�cosok valamint Toni �p� cimbalmos Marossz�ről
foto

2004. okt. 27.

Bart� est Debrecenben
A debreceni Aranybika Sz�l�koncertterm�en az Őszi Fesztiv� keret�en lépett fel a Muzsik� � Sebesty� M�ta. Vend�ei voltak:Farkas Zolt� � T�h Ildik�/i> (t�c) valamint a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának tan�ai � di�jai.
A k�ő est�e nyl�koncert v�� percekig fel�lva nnepelt a zsfol�ig megtelt terem k��s�e.
a koncertprogram
Cikk a Hajdú Online-on: Újjávarázsolták a népzenét
Hajdú Bihari Napló: A négy muzsikás és Sebestyén Márta

2004. okt. 20.

Meghalt Fodor S�dor Neti
�abb mesternk t�ozott, Fodor S�dor, vagy ahogy mindenki ismerte, Neti, kalotaszegi pr�� �et�ek 83. ��en meghalt. Okt�er 22-� temett�.
Nagy pr�� � egy kedves ember t�ozott. Egyike volt azon kev� falusi zen�znek, akinek tehets�e � v�telen trelme volt tan�ani is.
Nyugodj� b��en.

2004. okt. 16.

Koncert Lendván a Magyar Színházban
A Szlovéniai Magyar Napok keretében Lendván a Magyar Színházban járt a Muzsikás és Sebestyén Márta. A gyönyörű épüetet Makovecz Imre tervezte. Megtiszteltetés minden zenésznek itt muzsikálni.
fotók

2004. okt. 15.

Koncert Ljubljanában a Bartók Vonósnégyessel
A 2004. februári közös Zeneakadémiai hangversenyt ismételte meg a Muzsikás és a világhíres Bartók Vonósnégyes. A koncert Szlovéniai Magyar Napok keretében történt Ljubljanában a Nemzeti Filharmonia nagytermében. A közönség egy része a Muzsikás szlovéniai táborából jött, másik része kimondottan zeneértő, Bartók rajongó. Énekelt Sebestyén Márta.
A siker óriási volt.

2004. okt. 11.

Közös koncert a Danubia Zenekarral a Zeneakadémián
Hatalmas sikerű koncertet adott a Danubia Szimfonikus Zenekar Héja Domonkos vezénletével és a Muzsikás. A hosszú percekig tartó ünnelplés is jelezte, hogy a közönség számára is felejthetetlen élményt jelentett ez a különleges hangverseny, amilyen még sohasem volt a Zeneakadémián. Ugyan 2003-ban már szerepelt a két együttes közösen a Hősök terén, de ez más volt.
kritikák a koncertről
fotók
a koncertprogram

2004.
szept. 25.-okt. 2.

Öt koncert a Hollandi�an � Belgiumban
A Hongarije an Zee redezv�ysorozat keret�en � koncertet adott a Muzsik� � Sebesty� M�ta:, n�yet Holladiában (Groningen, Utrecht, Amsterdam, Rotterdam) � egyet Belgiumban, Antwerpenben. Hollandia volt az első nyugati orsz�, ahol a Muzsik� ��l�n turn�ott. Egyik r�i rajong�k meglepett minket, az 1975-ben Diemen-ben tartott koncertnk r�i�elv�el� megszerezte � CD-t k�z�ett belőle.

2004. szept. 10.-11.

Fellépés Japánban a Yakushiji Otobutai előadáson
A 17. alkalommal megrendezett Otobutai zenei fesztiválon volt vendég Sebestyén Márta és a Muzsikás.
Idén a valamikori főváros Nara, a világörökség részét képező Yakushiji templom volt az előadás színhelye. A Kelet és a Nyugat kulturális találkozását cézó eseményt a legnagyobb japán tv-társaság az MBS, rögzítette, októberben megy adásba először.
A video-változatot a JAL légitársaság összes járatán adják majd novembertől kezdve.
Ez felbecsühetetlen nagy reklám és megtiszteltetés a magyar népzene számára, hiszen olyan vendégművészek szerepeltek itt korábban, mint Sarah Brightman vagy José Carreras.
további információk
fotók

2004. júl. 1-3

Fellépes Krakkóban a Zsidó Fesztiválon
Több éve próbálták a szervezők meghívni a Muzsikást és Sebestyén Mártát az egyre nagyobb és jelentősebb Zsidó Kultutális Fesztiválra, Krakkóba. Az idén sikerült az egyeztetés, két koncertet is adott az együttes a fesztiváon. A zárónapon a Régi Zsinagóga előtt felálított szabadtéri színpadon zenéltek, és meghívást kaptak a zárókoncertet adó All Stars Klezmer Band-be is. Így az egész fesztivál a Muzsikás Szól a kakas már c. lemezükön megjelent Haszid lakodalmi táncok-kal zárult.
fotók

2004. május 26.

Koncert Párizsban a Cité de la Music-ben
Eötvös Péter karmester és zeneszerzô 60. születénapjára Párizs vendége volt egy koncertsorozatra. Három koncertre további vendégeket hívott: az elsôn Szakcsi Lakatos Béla, a másodikon Chick Corea, a harmadikon a Muzsikás zenélt. A közös koncert elsô felében a Francia Rádiózenekar Bartók Divertimento-ját játszotta Eötvös Péter vezényletével. A hangverseny második részét a Muzsikás adta.

2004. május 18.

Tavaszi utolsó gyerektáncház
A gyerektáncházak nyáron szünetelnek.
Újra sok apróság ismerkedett meg a magyar népzenével, táncokkal, dalokkal, gyerekjátékokkal.
Ôsztôl folytatjuk, elôreláthatóan szeptember 21-én találkozunk ismét.
néhány kép a táncházból.

2004. május 6-8.

Spanyolországi turné
Három koncertbôl álló, rövid turnén volt a Muzsikás Sebestyén Mártával és Farkas Zoltán (Batyu) táncossal, aki az elsô koncertrôl ugyan lemaradt, de a másik kettôn mindent bepótolt.
A dél-spanyol város Elche é a csodálatos, régi koncertteremmel, és fantasztikus közönséggel rendelkezô északi Gijon után a harmadik koncert a Kanári Szigeteken, Santa Cruz de Tenerife vadonatúj koncerttermében volt. Ezzel az építészeti csodával a Syndey Operaház méltó párja.
Jó volt itt magyar népzenét hallani.
fotók

2004. április 30.

Fotópályázat
Új web oldal készül, ehhez írtunk ki fotópályázatot
A pályázat határideje lejárt, mindenkinek, aki képeket küldött nagyon köszönjük a segíségét.
Mivel a web-oldalunkat folyamatosan szeretnénk bôvíteni, ezért továbbra is várjuk a fotókat.
fotópályázat

2004. április 23.

Határon túli barátainkkal
Több koncertet tartottunk kedves barátainkkal
Petrás Mária Moldvából, Muszka György és Ilonka Kalotaszegrôl voltak a vendégeink
A legutóbbi koncerten, Tatán Vargha János fotózott
fotók

2004. április 11.

Film a Duna TV-ben
Húsvét vasárnap sugározta a Duna TV azt a filmet, amit az együttes és Sebestyén Márta amerikai turnéján forgatott.
Idézet a filmbôl

2004. április 1-3.

Portugáliai turné
Három koncert három városban
az INTERCELTIC FESTIVAL-on
Sebestyén Mártával, Batyuval és Fecskével
A Muzsikás, mint kelta zenét játszó együttes
fotók

2004. március 18.

Al Bustan Fesztivál, Beirut
Libanonban járt a Muzsikás Mártával a Libanon hegy tetején épült csodaszép szállodában, Ott volt a fesztivál is. Eddig csak komolyzenei hangversenyek voltak a fesztiválon.
A libanoni Daily Star kritikája a koncertrôl
Volt egy szabad napunk, el tudtunk menni megnézni Baalbek-et, amit Csontvári is lefestett

2004. március 7.



Koncert a BBC Skót Szimfonikusikkal
Vezényel Ilan Volkov, a zenekar vezetô karnagya
Ez az elsô hogy a Muzsikás egye egész estét betöltô koncertet adott egy szimfonikus zenekarral.
A közös koncert a fiatal, zseniális karmesternek volt az ötlete
errôl így ír Ilan Volkov, a karnagy
fotók a koncertrôl a BBC fotoalbumából

2004. február 10-13.



Amerikai turné
Legfontosabb állom%aacute;sok: A Yale Egyetem, Washington: De Freer Gallery, New York: Carnegie Hall
Sebestyén Mártával és a Takács Vonósnégyessel
Elöször hangzott el magyar népzene a világ legnagyobb jelentöségü koncerttermében, a Carnegie Hall-ban
A turnéról filmet készített a Duna Televízió
Kritika a koncertröl a New York Times-ban

2003. február 2.



Bartók Vonósnégyes - Muzsikás
közös koncert a Zeneakadémián
vendég: Sebestyén Márta
A hatalmas sikerü, teltházas koncert a világhíres Bartók Vonósnégyessel az akadémia nagytermében igazi áttörés volt.

További információ
Kritika a FIDELIO-ban a közös hangversenyről

2003. december 20.



Új lemezünk jelent meg, hosszú idö után. Ez az együttes elsö élö albuma.
A MUZSIKÁS ÉS SEBESTYÉN MÁRTA A ZENEAKADÉMIÁN

További információ